2013. május 6., hétfő

A jó pap, holtig tanul! Tanuljunk mi is, együtt!











Próbáljátok ki ti is! Én kipróbáltam! Nagyon ajánlom!


Házi bagett



Bagett

25 dkg rozsliszt,
10 dkg fehérliszt,
15 dkg BL 80-as kenyérliszt,
3,5 dl langyos víz,
1 evőkanál sikér (bioboltban kapható)
2 evőkanál olaj,
1 csapott ek. Só,
1 kávéskanál cukor,
½ csomag élesztő,
2 ek. Zabpehely

Az élesztőt felfuttatom kevés cukros vízben, majd a többi hozzávalókat hozzáadva, közepesen lágy tésztát dagasztok. Tetejét liszttel meghintem, majd letakarva, meleg helyen duplájára kelesztem. Lisztezett deszkán kettéveszem a tésztát, egyenként kinyújtom kb. 30 cm-es ovális lappá. Feltekerem, eligazítom, a tetejét lekenem langyos vízzel, éles késsel beírdalom a tetejét. Előmelegített sütőben kb. 220 fokon pirosra sütöm.

A házi finomabb!



Káposztás lepény

50 dkg liszt,
1 tojás,
2 dl olaj,
5 dkg élesztő,
1 dl tej,
0,5kg káposzta,
1 e.k. cukor,
1 tk. Só, bors.

Langyos tejben felfuttatom az élesztőt, majd összekeverem a liszttel, a tojással és 1 deci olajjal. Jól kidolgozom, majd duplájára kelesztem. A káposztát lereszelem, picit megsózom, majd kinyomjuk belőle a levét. Egy edényben felmelegítem az 1 dl olajat és megsütöm benne a káposztát. Ízlés szerint cukorral, borssal ízesítem. (attól függ, hogy a gyereknek, vagy a Férjemnek készítem inkább, ha férfi gyomornak lesz, akkor füstölt szalonnásan, borsosabban készítem, 1 kg lisztből, 1 adag gyerek, 1 adag fűszeresebb adag)
Mikor megkelt a tészta, két nagyobb, vagy négy kisebb részre osztjuk, ovális alakúra nyújtjuk és beletöltjük a káposztát. Széleit lenyomkodjuk, tetejét megkenjük olajjal és tepsiben készre sütjük (180 fokon, kb. 20-25 perc) (Finom karalábéval is)


Ketchupos csirkecomb

4 csirkecomb,
5 evőkanál ketchup,
1 csomag mozzarella sajt
Oregánó,
Só, olaj.

Az előkészített csirkecombokat megszórom oregánóval, sóval, ezután bekenem őket ketchuppal. Olajjal kikent tepsibe teszem őket, és alufóliával letakarva sütőbe vele.
45 perc sütés után leveszem az alufóliát, és a combokra szóróm a sajtot, (lehet trappista is) és készre sütöm, kb. még 10 perc. Sült krumplival, salátával, v. befőttel szoktam tálalni.

Kenyérre kenhető



Céklás humusz

20 dkg csicseriborsó,
3 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál majonéz,
Só, koriander,
Kevés víz,
2 közepes cékla,
1 evőkanál olaj

A csicseriborsót egy éjszakára beáztatom, majd másnap puhára főzöm. A céklát meghámozom (gumikesztyűben) és kockára vágva szintén megfőzöm. Egy magas tálba tesszük a csicseriborsót, a céklát, a sót, a fokhagymát, a köményt, a majonézt és szükséges vízzel (éppen, amit felvesz, hogy ne legyen túl híg) alaposan összeturmixolom (botmixerrel). A végén adom hozzá az apróra vágott korianderlevelet (de helyettesíthető petrezselyemzölddel is, vagy snidlinggel,..stb).

2013. május 4., szombat

Nyíltan beszéljünk!



Intim





Kriston Andrea


Kriston Andrea
 
Kriston Intim Torna(KIT) kifejlesztéséhez segített a SORS.
Ha arra vagy kíváncsi, hogyan találtam ki, azt kell mondanom, hogy jött magától.

Egerben Tanárképző Főiskolát végeztem testnevelés-biológia szakon, mellette a TF-en atlétika edzői, majd később tanári végzettséget szereztem. Egyik intézményben sem tanították a medencealapi izmok fontosságát, tréningjét. 1986-ban, amikor tanítani kezdtem Kazincbarcikán, akkor természetesen bukkant föl belőlem az a tudás, amit ma már KRISTON INTIM TORNA néven tanítok. A jelenleg tanított anyag velem együtt változott, és változik jelenleg is.
Szeretem, ahogy a hálás szemek visszajeleznek, amikor tanítványaim a változásokról beszámolnak, ahogy feltöltődve hazamennek.
1996 óta tanítok a Szent Rókus Kórházban, és vezetem a nőgyógyászat-urológia rehabilitációt( az egészségügy átszervezése miatt jelenleg szünetel). Másodszor választottak be a Magyar Nőorvos Társaság Nőgyógyászat-urológia Szekció vezetőségébe. Az orvosok részéről elismerést tapasztalok, mert a vizsgálóasztalon igazán kiderül, hogy milyen különbség van az edzett és a nem edzett gátizom között.
Örülök a munkámnak, de a legnagyobb örömöm mégis az, hogy megélhettem az anyaságot, két lányom születését, a változásaikat, amivel engem is folyton alakítanak - pont úgy, mint én a módszeremet.
A KIT módszert egyre több helyen tanítják a világon(Szlovákia, Románia, Ecuador, USA, Kanada, Csehország, Anglia, Kanada, Egyesült Államok, Franciaország, Ciprus).

Akiknek sokat köszönhetek:

Szeretteim...

Lux Elvira - pszichológus, szexológus
Ritter László - proctologus
Demeter János - nőgyógyász-urológus
Simon Zsolt - urológus
Nagy Lajos - nőgyógyász-urológus
Klettner Anikó - pszichológus-szexológus
Kopa Zsolt - andrológus
Kriston Intim Torna®  Kriston® (EU oltalmi védjegy:No 009484379)
A módszerről megjelent könyvet a következő szakorvosok lektorálták és hagyták jóvá szakmailag/Dr. Lux Elvira-klinikai szakpszichológus, szexológus, Dr. Demeter János-szülés-nőgyógyász, urológus, Dr. Ritter László-proktológus, Dr. Simon Zsolt-urológus/.
A módszerem a szakorvosok támogatottságát élvezi. A KIT könyv több, mint 120 ezer példányban fogyott el eddig. A visszajelzések mutatják, hogy jó úton járunk a tréner tanítványaimmal. Öröm tanítani:)

A KIT: az alhas izmait, kötőszöveteit, szerveit védő egészségnevelő program nőknek, férfiaknak, gyerekeknek, megelőzési és szövetgyengeségből, keringési nehézségből illetve egyéb más funkciózavarból származó tünetek megszűntetésére, mérséklésére való törekvéssel.

Más gáti szövetekre irányul módszerektől jelentősen eltér az általam kreált program. A név -intimtorna- megtévesztő. A foglakozás nem csupán tornagyakorlatokat tartalmaz, hanem ismereteken, történeteken keresztül, önmagunkra való nagyobb rálátással lehetőségünk van meglátni azt a forgatókönyvet, mely segítségével létrehozzuk az elváltozásaink nagy részét. A test és a lélek nem választható el, így a foglakozáson is teljességünk lesz munkáltatva. Mindegy hány évesen, kismamaként, nagymamaként, szült nőként vagy másban megvalósítóként, soványan, gömbölydeden, férfiként, műtöttként vagy megelőzési szándékkal jössz közénk. Nagy léptékekben azonos céljaink vannak. Boldogulni szeretnénk, szeretni, szeretve lenni, minél egészségesebben. A tréning segít önvalónk teljesebb megélésében.  
  
Az alhas területe sok „tabuzónát” rejt, és miután az itt előforduló történésekről lesz szó, ezért nagyon más, mint egy tornaóra. Ne aggódj, semmi kínos, kellemetlen, megszégyenítő a foglalkozáson nem érhet. Senkinek nem kell semmiről beszámolni. A tréner beszél, a hallgatók hallgatnak.

A résztvevők lépésről lépésre, elkerülhetetlenül sajátítják el a rejtett izmok tréningjét életkortól, ügyességtől, önbizalomtól függetlenül. A KIT módszernek ez az egyik előnye. Az oktatási módszertana mindenki számára sikert jelent, akik képesek a gátizmok tudatos kimozdítására bármilyen gyengén is.

A tréning végén minden hallgató egyéni programot kap problémájától, egyéb sajátosságaitól függően. A tréningen ennek érdekében minden jelentkező kérdőívet tölt ki a jelen állapotáról. Ezt a kérdőívet csak a tréning vezetője nézi meg, aki garanciát vállal arra, hogy az adatokat bizalmasan kezeli, az ûrlapot az egyéni tréninggel együtt vissza is adja, az más kezébe nem kerülhet.
A tréningen nem cél, hogy kiscsoportos formában mindenki elmondhassa bánatát, tüneteit, szomorúságait. A foglakozáson elhangzó történetek, lényeges kulcsmondatok hivatottak a feszültséged ajtajának megnyitására, a konzervált, kellemetlen, eldugott érzelmek kinyitására. Véleményem szerint ezekhez jobb a személytelenség a csoportban, mert anélkül, hogy központban lennél, felismerheted a hibernált fájdalmaid egy részét, és feloldhatod azokat. Gyakran megtörténik, mert amikor a szemek a könnyektől csillognak, amikor együtt nevetünk hasonló helyzetinken, akkor annak nagy teher elhagyó hatása van. Tehát ha kiscsoportban is tanulod a tréninget, akkor sem lesz cél, hogy mások felé megnyílj. Cél, hogy önmagad felé megnyílj, és mi trénerek abban segítsünk, hogy gazdagabban, könnyebben, erővel telve, hittel megerősödve menj haza, ami attól kezdve veled maradhat.
Elôtte
1931-ben született női tanítványom, aki 30 éve szenvedett vizlet inkontinenciával. Átesett 2 műtéten, melyek sikeresek voltak, de hatásuk csak rövid ideig tartott ki (amennyiben az érintettek a tüneteket kiváltó szokásaikat nem változtatják meg, ugyanúgy megjelenhetnek a problémák). A hölgy több, mint 100 kg-os volt, és 2 mélyvénás trombózissal járt csoportba megtanulni a tornát az orvosa javaslatára, aki már nem akarta hármadszorra is megműteni. Bár a hölgy állította, hogy neki nem használt a torna, hiszen gyakorolta a vizelés megszakítását, és "szorítgatni" is szokott. Az orvos elmondta neki, hogy a KIT ettől teljesebb program, az általa végzettel össze nem hasonlítható.
A képen látható mérés a tréning előtt készült, orvosi vizsgálatot követően.
A kép baloldalán azért annyira kiugró a grafikon emelkedése, mert a néni rosszul végezte a mozgást. Miután kiiktattuk a helytelen hasi nyomásnövelést okozó mozdulatot, körülbelül 10 vízcm-es nyomást produkált átlagban, ami jelentősen gyenge izomra utal.  

Utána:
10 héten át tanulta a hölgy a tornát (heti 1 órában, a tanultakat napi rendszerességgel gyakorlva otthon) és a hozzátartozó szokásáthangoló programot. Otthon rendszeresen tornázott. A III. fokú (legsúlyosabb) stressz inkontinenciája teljesen megszűnt. A létező legnagyobb inkontinencia betétet viselte, majd 10 hetes gyakolás után megszűnt a problémája, és láthatóan megnőtt a hüvelyben mért záróképessége. Aznap a gép mérési maximumát elérte, és szorításával „kiakasztotta" a gépet, és látható a beállt plató, mert a gép nem tudott tovább mérni. A néni extra erőre tett szert, pedig csak ekkor kapták meg a tanítványaim az egyéni prograjukat a hatékonyabb erőnövelés céljából.
A tanítványom nyugdijas koráig tanítónő volt, és sok kellemetlenséget élt át a problémája miatt.

Az izom minden életkorban fejleszthető, de nem érdemes sokáig várni vele.


Ha felkeltettem érdeklődésedet a téma iránt, itt olvashatsz többet:

Indigó gyerekek



Indigó gyerekek

3 jel, hogy indigógyerek a csemetéd

Porontyod nehezen kezelhető, de néhány dologban született zseni? Lehet, hogy az indigógyerekeknek nevezett különleges lurkók közül való.

Világszerte egyre több gyerek viselkedik a megelőző egy-két generációhoz képest nagyon eltérő módon. Az óvodában, iskolában problémásnak számítanak - nemritkán látszólag mindenféle racionális ok nélkül dühbe gurulnak, esetleg magukba fordulnak, és hajlamosak a lázadásra is.

Sokan közülük hiperaktivitással, koncentrációs zavarokkal, illetve diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával küzdenek.

Elképzelhető, hogy esetükben jóval többről van szó, mint egyszerű érzelmi túlkapásról vagy magatartászavarról. A nehezen kezelhető gyerekek egy része rendkívüli spirituális képességekkel megáldott, úgynevezett indigó.
Egyes ezoterikus iskolák szerint azért születtek a Földre, hogy a magukkal hozott bölcsesség és jóság birtokában az elkövetkező évtizedekben segítsék az emberiséget visszatalálni a helyes útra.

Az indigók sok életet megélt, bölcs és jóságos öreg lelkek, akik kapcsolatban vannak a szellemi világ képviselőivel, például az angyalokkal és más entitásokkal. Jóval tudatosabbak az átlagnál, ami egyebek között koncentrált, intenzív nézésükben nyilvánul meg. Ha szemben állsz egy indigógyermekkel, úgy érezheted, hogy valósággal beléd lát. A lelkük mélyén tisztában vannak azzal, hogy kik ők, és mi a dolguk, és a legváltozatosabb módokon reagálnak, ha környezetük gátolja őket céljuk megvalósításában.

Miért éppen indigó?
Az elnevezés az emberi test energiaközpontjaira, az úgynevezett csakrákra vezethető vissza, melyek az univerzális energiát átalakítják oly módon, hogy azt a szervezet minél nagyobb mértékben tudja hasznosítani. Az indigó színt a két szemöldök között lévő csakrához rendelik, melyen keresztül a minket körülvevő látható és láthatatlan világot, illetve annak létezőit érzékeljük. Az indigógyerekeknek ez a csakrája harmonikusan működik, azaz nyitott.

Hogy ismerheted fel?

Az indigógyerekek közös vonása, hogy általában jó kedélyűek, sőt, fejlett humorérzékkel rendelkeznek. Kíváncsiságuk szinte kielégíthetetlen, és korukhoz képest rendkívüli következetességet és kitartást tanúsítanak - persze csak azokban a tevékenységekben, melyek érdeklik őket
Alapvetően jó szándékkal viseltetnek minden élőlény iránt, magától értetődő természetességgel kommunikálnak az állatokkal, és a maguk eszközeivel igyekeznek szebbé és jobbá tenni környezetüket.
Mindezeken túl bizonyos szellemi, lelki, illetve testi szinten megnyilvánuló jelek is utalhatnak arra, hogy gyermeked indigó.

Idealista méregzsák

Az indigók már egészen kicsi gyermekként sem mentesek némi idealizmustól - ebbe pedig a legkisebb őszintétlenség és igazságtalanság sem fér bele. Ha ilyet tapasztalnak - ha az a legjobb szándékból ered is -, dühkitöréssel, netán agresszivitással reagálhatnak, ám akadnak közöttük olyanok is, akik épp ellenkezőleg: magukba zárkózhatnak, idővel pedig teljesen elszigetelődhetnek a környezetüktől.

Kreatív és tehetséges

Az indigógyerekek nagy része lényegesen kreatívabb az átlagnál - ami persze nem csoda, hiszen az új utak keresése és az alkotás a jobb agyféltekéhez tartozik, mely ezeknél a kicsiknél különösen fejlett. Ötleteiket rendre átviszik valamilyen tevékenységbe: festenek, agyagoznak, rajzolnak és énekelnek, netán szebbnél szebb történeteket találnak ki. Szívesen teremtenek új helyzeteket, egyéni szemszögből látják a dolgokat, és roppant eredeti módon közelítik meg a problémákat.

Allergiára hajlamos

Közös vonásuk, hogy társaiknál ritkábban betegednek meg, ám egyébként ellenálló szervezetük különösen érzékenyen reagál mindenféle vegyi anyagra, úgymint az ételekben fellelhető tartósítószerek, állományjavítók, mesterséges színezékek, de a levegőt szennyező gázokat és a háztartási szereket is rosszul tolerálja. Így az indigógyerekek körében az átlagosnál magasabb az allergiás betegek száma. Amerikai tudósok azt is megfigyelték, hogy közülük sokaknak alacsony a vércukorszintje, ami erősítheti a koncentrációs zavarra, ingerlékenységre, esetenként az agresszivitásra való hajlamukat.

Hogyan kezeld?

Mint a fentiekből is kitűnik, az indigógyerek számára nem kevés küzdelemmel és kihívással jár a földi lét - ám némi tudatossággal jelentősen megkönnyítheted a dolgát, hozzásegítve ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, elégedett felnőtté válva képes legyen eleget tenni életfeladatának.

Értsd meg a gyereked!

Öreg lélekről lévén szó, a legjobb, ha már kiskorában felnőttként kezeled őt, persze az ésszerűség határain belül. Ügyelj arra, hogy - amennyire a körülmények engedik - ne lehessen része hazugságban, igazságtalanságban. Lehetőleg ne szidd vagy büntesd meg, és főleg ne gúnyold ki, ezzel ugyanis csak elmélyíted a viselkedészavarokra és az érzelmi túlkapásokra való hajlamát, sőt, egyenesen devianciát válthatsz ki nála. Igyekezz megismerni, megérteni szavai és cselekedetei mozgatórugóját, és minden körülmények között törekedj a konszenzusra.

Figyelj az életmódra!

Kiegyensúlyozott táplálékbevitellel biztosíthatod gyermeked számára az egyenletes vércukorszintet. Étrendjében kapjanak nagyobb szerepet az évszaknak megfelelő zöldségek-gyümölcsök. A húst váltsd ki időnként a szintén kiváló fehérjeforrást jelentő hüvelyesekkel, köretként a standard krumpli helyett próbálkozz meg a főtt gabonákkal, például barnarizzsel, kölessel, árpával. A pékáruk közül a teljes kiőrlésűeket részesítsd előnyben.
Gondoskodj a bőséges folyadékbevitelről is, ám a cukros üdítőitalok helyett frissen facsart gyümölcslevet, teát, ásványvizet vagy akár csak sima, de szűrt csapvizet adj a kicsinek.
A háztartási szerek, piperecikkek közül válassz olyanokat, melyek minél kevesebb mesterséges anyagot tartalmaznak.

Az Indigógyerek
Tudjuk immár, hogy az indigó gyerekek magukban hordozzák Isten adta tehetségüket. nem mások Ők, mint Fénymunkások.
Sokan közülük, született filozófusok, akik eszmélésük első pillanata óta az élet értelméről, a föld megmentésének lehetőségeiről gondolkodnak. Veleszületett tudósi, feltalálói és művészi képességekkel rendelkeznek. Társadalmunk, mivel a régi módszereken alapszik, képtelen felismerni Őket és nem észleli tehetségüket!
Láttál már valaha indigó gyereket?
Joggal tehetném fel a kérdést minden egyes lélek és természetgyógyászattal foglalkozó ismerősömnek. Pedig az indigó gyerekek már köztünk vannak! Az indigó jelenség a testünket körülvevő energiamező, az aura teljesen új és egyben domináns színe. Nem nagyon volt jellemző eddig. És ahogy a piros aurájú emberek tűnnek el közülünk, annál inkább megjelenik a fehér, ezüst, arany és az indigókék.
De kik is ők valójában?
Egy új nemzedék, a "Fény" gyermekei, akik azért születtek közénk, hogy elősegítsék a változást, és felnyissák spirituális szemünket, hogy végre általuk önmagunkra találhassunk. Nekik nincs születési programjuk, épp ezért nehezen találják helyüket a világban, és nem nagyon értik itt tartózkodásuk okát egészen huszonhat-huszonhét éves korukig, amikor robbanásszerű változás következik be: felébrednek Csipkerózsika álmukból, és új dimenziókat tárnak elénk.

Honnan ismerjük fel őket?
Pszichológusok megfigyelései, hogy ezek a gyerekek általános iskolás éveik előtt és alatt hiperaktívak. Erősen figyelemhiányosak, nem a szándékaink szerinti dolgokra koncentrálnak, amin a gyógyszeres kezelés ideig-óráig segít, de a mélyen szunnyadó baj gyökerét nem oldja meg, így a gyógyszeres kezelés nem is ajánlott!
( Írja: Sallak Kinga cikkében)

Jellemzőjük még magas fokú önbizalmuk, de veszélyérzékük nincs. Ők egyszerűen semmitől sem félnek, nekik minden természetes, mert ők tisztában vannak a miértekkel, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy az Univerzumban minden, mindennel összefüggésben van.
Kezelésük egyszerű:
Figyeljünk oda rájuk mindig, legfőképpen akkor, amikor fel akarják hívni magukra a figyelmet, és beszélgessünk velük nagyon sokat.
Ha helytelenül viselkednek, nem a fenyítés a megoldás, hanem a rávilágítás arra, hogy miért nem jó az, amit tett, és a szükséges büntetés azért jár, hogy elgondolkodjon rajta, és tanuljon belőle.
Az indigó gyerek ugyanis csak azt fogadja el, amit észérvekkel elmagyarázunk neki. Ha ezt nem tesszük, csak büntetünk, nagyon mélyre zárkóznak előlünk, és kivívjuk megvetésüket.
A legfontosabb dolog velük kapcsolatban, hogy Ő játszhasson velünk és ne fordítva! Pl. ha homokozni visszük őket a játszótérre, akkor ne üljünk közben a padra olvasni az aktuális pletyka lapunkat, mert 3 évesen is szótlanul megvet bennünket és elzárkózik tőlünk, amit csak a pszichológus fog feloldani! Szülőt nem tekinti felnőttnek, hanem társként várja el, hogy mellé üljünk a homokozóba és együtt játszunk vele!

Az indigógyerek nem viseli el, ha bedobják a járókába és mese filmet nézetnek vele órákig! Ezzel Ő azt a következtetést vonja le, hogy egy szükségtelen rossz a családban, és társat választ magának (mondjuk egy babát ), akivel bizalmas lesz és itt kezdődik a szülőtől való elszakadása, elidegenedése.
Sokat kell vele beszélgetni, (nem bírja a gügyögést, megmosolyog érte ) ezért már két éves korában képes egybefüggő gondolatokat közölni, felismerni összefüggőségeket! Ők nem inkább babák, hanem kicsi emberek, akik vendégségben vannak nálunk!

Táplálkozásuk
Táplálkozásuk sem szokványos. Nem tudnak sokat enni, mindig csak annyit, amennyi jól esik, és mindig azt, amire a szervezetüknek szüksége van. Májuk több alacsonyabb tápértékű ételt meg tud emészteni, mint szüleiknek, de sokan közülük a zöldségeket, gyümölcsöket szeretik, csakúgy, mint a húsokat és a halat. Fölösleges félelemmel fertőzni őket, ők jobban tudják, hogy mi a jó nekik. Ha segítjük útjukat, kevesebben lesznek közülük hajlamosak alkohol, drog vagy gyógyszer függőségre, és beteljesíthetik születésük célját, amit az átlagember és egyben az élővilág is megérdemel.

Indigó korcsoportok
Az Indigók viselkedés jelei
Földünk szellemi evolúciója egy újabb, talán a legszebb szakaszához érkezett. Sőt! A dimenzióváltás bizonyítékai itt élnek közöttünk. Ők a közelmúltban született gyermekek, olyan indigókra jellemző auraszínekkel a testük körül, ami eddig nem volt sajátja az emberi fajnak. Sokuknak ezek a színek csak 24-27 éves korukra véglegesítődnek. Az örökké megújuló élet e gyermekek eddig példanélküli képességei által siet az emberi faj segítségére. Úgy tűnik gyermekeink éppen azoknak a problémáknak az orvoslása végett születtek, amelyek megoldására mi felnőttek már-már bevallottan képtelenek vagyunk.
Az érzékeny kis palántának, az ingerben gazdag környezet mellett, főleg szabadságra van szüksége. E nélkül kétségtelenül elhervad.
Az indigó gyerekek nagyon különlegesek, különösen feltűnőek közülük a tinédzserek.
Amikor velük beszélgetünk, mintha megannyi gyermek testbe szorult szórakozott professzorral lenne dolgunk. Fiatal esetlenségük keveredik az öregek legletisztultabb bölcsességével.

Nem könnyű ma gyereknek lenni, különösen az indigó gyerekek helyzete nehéz, a rendkívüli érzékenységük és értelmük miatt . A lelkük annyira más értékrendet képvisel, mint a lassan átalakuló, múltba hulló jelen életfelfogás, hogy segítség nélkül nem találják meg sem helyüket, sem hiteles szerepüket.
Mert mit mondhatnánk az oktatásról az indigógyerekek szemszögéből:
változnia kell ahhoz, hogy sikeres lehessen náluk. A valóságról és az élet lényegéről egyáltalán nem beszélő rendszer jelenleg nem képez önálló gondolkodású, magáért felelősséget vállaló, eredeti gondolkodású fiatalokat.
Teljességgel beletemetik a gyermekeket és a tanulóifjúságot a különböző tantárgyak tengerébe. Ám az ilyen leterhelés ellenére az életben emberként való helytálláshoz szükséges muníciót többnyire nélkülözniük kell.

Szerencsére az indigó gyerekek erre az alacsony színvonalú állami, értékelő iskola rendszerre megfelelő módon reagálnak.
Az új nemzedék egyre kevésbé, vagy egyáltalán nem manipulálható. Bennük koncepcionálisan s egyben természetes kódolással van jelen Isten, az Univerzum és a természet törvényeinek ismerete. Spirituális önismerettel mentesítik magukat a hibás befolyásolástól.
Ismerik az "igazságot", ezért tanítójukkal szinte felnőttként szállnak szembe, amikor logikátlanságot tapasztalnak, vagy követelnek tőlük. Lázadók, szemtelenül igazmondók, nem tűrik a megalkuvást. Kimutatott érzelmeikre retorzióval válaszoló tanítóikat nyíltan bírálják és megvetik. Ilyenkor felnőttként intézkedve, akár még iskola váltást is követelnek. Megoldásként nem fogadják el a felülről érkező megoldásokat, de partnerként mindig meggyőzhetők, ha logikusan elmagyarázzuk a megoldási képleteket.

A családba:
Tisztán, nyílt szívvel érkeztek, belső programjukban hordozzák a megoldó ideált. Tudatalattijuk tisztában van küldetésükkel, ezért értetlenül állnak az álnok és megalkuvó felnőtt parancsuralmi nevelési szokásai, eszközrendszerei előtt. Makacs ellenállóként láthatjuk őket, akik még a szüleikkel is szembeszállnak az igazságukért, ha nem találnak megértésre, akkor elmennek a szülővel történő lelki szakításig akár már 10 éves korban.
Türelmet , egyenrangúságot igényelnek, mert nem tudnak mit kezdeni az Univerzum adta hatalmukkal gyerekként a felnőttekkel szemben.
Mint kiválasztott küldöttek, megnyilatkozásukban arról tudósítanak minket, hogy pusztán a szellem elsőbbségének helyreállítása megoldja a világ minden baját, újra értelmet és célt ad az életnek. Ehhez azonban fel kell nevelnünk ezt az új generációt, akik annak ellenére, hogy átlátnak ezen a sötéten örvénylő rendszeren, mint gyermekek, mégiscsak kiszolgáltatottak a lényeglátó szülők és pedagógusok segítsége nélkül. Az ilyen szülők minden igyekezetükkel reményt szeretnének önteni tehetséges és kreatív gyermekükbe, de döbbenten tapasztalják, hogy az ellenség kezébe, a sokszor színvonaltalan, kérlelhetetlenül anyagelvű iskolarendszerbe kell illeszteniük őt.

Káros következmények:
Előbbiből adódik a kérdés. Hogyan reagál a különleges képességű, belső céllal és küldetéssel érkező indigó gyerek a képmutató vagy lélektelen nevelésre?
Amerikai kutatók a következő megállapításokat tették:
Sajnálatos módon a nevelés lélektelensége ezeknél az átlagon felül tehetséges gyermekeknél hiperaktivitást, krónikus és érthetetlen fáradtságot, depressziót, idegességet, izomfájdalmakat, magányosságot, gyermekkori betegségeket stb. okozhat.
A belső idegi feszültség fokozódása miatt az immunrendszer annyira legyengül, hogy a gyermek egyre több betegség áldozatává válhat. Az egészségi tüneteken túl a pszichikai sérülések - amik rendkívüli érzékenységükkel vannak kapcsolatban - társadalmi devianciákban, minden határon és ésszerű viselkedési korláton túli agresszivitásban vagy számtalan esetben önpusztításban ( tinédzser és felnőtt korukban, túlzott szexualitás, alkoholizmus, kábítószer függőség stb.) és az öngyilkosságban nyilvánulnak meg. Legnagyobb veszélyben a ma huszonéves Indigók vannak, akik szembe találják magukat a határtalan kortárs cinizmussal, az értékrendek körüli bizonytalansággal, ami súlyos lelkiválságot okozhat.
Nagy felelősség van a felnőtteken, mert az indigó gyerek ismeri a "fényt" és gondolkodás nélkül választja megoldásként az ahhoz való visszatérést, ha veszélyeztetve látja isteni küldetését.

Egyes tudósok, miközben sokirányú felmérést végeztek az indigó gyerekek körében, számos, szinte valamennyi gyerekre kiterjedő, lényeges megfigyelést tettek:
Gyermekként, baba korban ismerik fel a szülő partnerségét, s már ebben a korban, tanítják szüleiket, s ha kell akkor hisztivel, daccal, kedveséggel! Ha a szülő nem fogadóképes, akkor gyerek 4-5 éves korára olyan intenzív figyelemfelkeltő és tiltakozó módszereket választ, amit sokan hiperaktívitásnak diadnosztizálnak! Végzetes hibaként, gyógyszeres kezeléssel kísérlik meg korrigálni a természetes folyamatot azok a pszichológusok, orvosok, akiknek a kezére játszák a szülők a gyermekeiket! Erre egyetlen gyógymód: a törődés, a játék, a gyerek központba engedése, az együtt homokozás, a gyermekkel való séta egy parkban, egy állatkertben, vagy magában a természetben! De a sport is helyre teszi ezt a látszólagos problémát.
Fontos, hogy az ami a gyereknek természetes, az intenzív mozgás igényt, a szeretet tudatot nem szabad a gyerek előtt különlegesképességként beállítani!
Legfontosabb viszont az, hogy a isten adta képességeit felfedezve a gyermekünknek, környezetünkbe publikálva ne helyezzük céltáblává! Főként ne használjuk őket, (eléggé el nem ítélhető módon eszközként,) cirkuszi atrakciókra az aura látás, a megérzés, vagy ráérzés területén! Ez azt jelentené, hogy Isten szándéka és engedélye nélkül szereznénk olyan információkat általuk, amelyek kiadásáért majd Ők maguk vállalják a felelősséget! Később tudatuk felébredésekor, emiatti bűntudatukban akár Istent személyesen megkövetve, elhagyják a földi életet! Erre egyre több példát találunk!
A kicsit is érettebb korban lévő indigók számára teljesen természetes Isten létezése. Nem azonosítják anyagi testükkel magukat, tehát tudják, hogy lelkek, Isteni küldöttek, s a bekódolt parancsokat, feladatokat végre kell hajtaniuk.
Vallási bigottságok nélküli gondolkodásuk természetes része, a lélekvándorlásról való tudatosság, a spirituális élet.
Különös rokonszenv és vonzódás fűzi őket az élővilághoz, a természethez, s ha mentesülnek a családi erőszaktól, többnyire vegetáriánusok, s az állatokat az emberiség kistestvéreinek tartják.
A kutatókban végül már csak egy kérdés fogalmazódott meg. Van-e elegendő áldozatkész, jelekből értő felnőtt, hogy ez az újfajta tudatosság átvészelje gyermek és kamaszkorát?

További hasznos olvasni való a témáról:

Lee Carroll- Indigó gyerekek I-II
Kryon.hu-n, és a neten minden mennyiségben





Jóga









Jógázzatok ti is!



A jógáról



Mi a jóga?

Az utóbbi időben igen gyakran találkozhatunk a jóga szóval mindennapjainkban. Könyvekben, újságokban olvashatunk, rádióban, előadásokon, baráti beszélgetésekben hallhatunk róla. Bizonyára Te magad is találkoztál már ezzel a fogalommal és formáltál valamilyen véleményt a jógáról. Lehetséges, hogy a jóga szóról egy egészséges, szokatlan pózban nyugvó hajlékony test vagy egy mozdulatlanul meditáló jógi vagy a keleti filozófia jut eszedbe. A jóga mindez, és még sokkal több. Nehéz néhány szóban meghatározni, mi is a jóga. A következőkben néhány kísérletet teszünk erre. Annyi bizonyos, hogy a jóga az egyik legteljesebb, legegyetemesebb rendszer, amely teljes képet nyújt az életről, az emberiségről, a többi élőlényről és az egyész világegyetemről. A jóga azt tanítja, hogy az élet valamennyi fent említett vonatkozása elválaszthatatlanul összefügg, és hogy csak akkor csillapíthatjuk a tudás és az örök boldogság iránti szomjunkat, ha felismerjük és megtapasztaljuk ezt a teljességet. A jóga tudományának kincse azoknak az
indiai bölcseknek az ajándéka, akik eljutottak a létezés törvényeinek teljes megismeréséhez. Bár földrajzilag Indiából származik, a jóga egyetemes és ősi bölcsesség.

A jóga - mint egyetemes elv
A jóga gyűjtőfogalom, amely az összes kozmikus elvet magában foglalja. A jóga szó egységet
jelent. A különálló elemek és kozmikus erők egyesülése réven jött létre bolygónk és a
világmindenség egésze. A teremtés ezen folyamatában nyilvánul meg az egység kozmikus
elve, amelyet nevezhetünk Istennek, Kozmikus Energiának, Szeretetnek, Jógának.
A világmindenségben ezernyi naprendszer van, és létezésüket valamilyen tudat vezérli. Ez
az egy, örök, változatlan és örökké éber tudat a Parabrahma, amely minden atomban jelen van. A Parabrahma nem egy személy, hanem egy forma és név nélküli elv. Nevezhetjük
Fénynek, Hangnak, Igazságnak, Örökkévalónak. Ez a legmagasabb elv, amely fenntartja és
egyensúlyban tartja a teremtést, az egyesítés elve, a jóga. A  Bhagavad Gítában Krishna így szól Arjunához: "A jógát én a Napnak adtam." Hogyan értelmezhetjük ezt? A Nap nem egy személy. A Nap a világegyetem egy része, amelynek fénye és energiája az élet feltétele és fenntartója. Ez az erő vagy energia, amely egyesülés és tömörülés révén a Nappá lett, a jóga, amelyről Krishna beszél. A jóga elve sokkal ősibb tehát az emberiségnél, és nem az ember alkotta. A jóga egész tudománya abból az igényből fakad, hogy az ember választ akar kapni léte alapvető kérdéseire:
Ki vagyok? Honnan jöttem? Merre tartok?
Miért vagyok itt?
Betöltöm-e a feladatom?
Az emberi lét kezdete óta kutatja az ember az élet értelmének titkát. Tapasztalatból tudjuk, hogy az élet elválaszthatatlan a szenvedéstől. Minden egyes élőlény boldogságra törekszik, így vagy úgy. Minden, amibe reménykedve kapaszkodunk, előbb vagy utóbb azonban csalódást okoz, idővel semmivé foszlik és elölről kezdhetjük a keresést. De valóban olyanok lennénk, mint a szélfútta falevél, sodródunk anélkül, hogy körülményeinket, sorsunkat befolyásolni tudnánk?


A jóga - mint a személyiség fejlesztésének eszköze
Mindenki szeretne egészséges, elégedett és boldog lenni. Mindannyian erre törekszünk a
magunk módján. Különösen napjainkban azonban az emberek mindenütt világon többet
szenvednek a stressztől és olyan terhektől, amelyeket már nem tudnak kézben tartani, mint valaha is az emberiség történetében. Miután újra és újra megpróbálnak megnyugodni és ellazítani, mindhiába, altatókhoz, nyugtatókhoz fordulnak, alkoholban és hasonló dolgokban keresnek menedéket.
A jóga arra tanít, hogy békét és elégedettséget csak akkor találhatunk, ha lényünk és
létezésünk minden szintjén helyreállítjuk az egyensúlyt. Tudjuk, hogy lényünknek számos
vonatkozása van: fizikai test, mentál test, finomtest, kauzál test. Ha boldogok és elégedettek akarunk lenni, ezeknek mind egyensúlyba kell kerülniük. A jóga módszerei és technikái tökéletes utat kínálnak célunk eléréséhez: módszeresen és fokozatosan elvezetnek a testhelyzetek (ászanák), a légzőgyakorlatok (pranajáma), relaxáció, meditáció és pozitív gondolkodás révén a fizikai egészséghez, a békességhez és az önismerethez. Segítenek abban is, hogy megszabaduljunk illúzióinktól, komplexusainktól, amelyek abban akadályoznak, hogy boldog és teljes életet éljünk.
A jóga mindenekelőtt gyakorlati út, amelyen mindent magunknak kell elérnünk és
megvalósítanunk. Senki sem adhat nekünk egészséget, boldogságot, elégedettséget. Ezeket
sem megvásárolni, sem külső eszközökkel elérni nem lehet. Bennünk rejlenek és csak saját
erőfeszítésünk gyümölcseként találhatunk rájuk és valósíthatjuk meg azokat.
Az önmegvalósításhoz vezető úton fokozatosan fedezzük fel belső tulajdonságainkat,
érzéseinket, jókat és rosszakat egyaránt.
Azt mondhatjuk, hogy a jóga útja sokszor nehezebb, mint a vitéz harcos küzdelme, mert a
jóginak belső ellenségeit kell legyőznie, a vágyat, a haragot, a kötődést, a kapzsiságot, a
 féltékenységet és a büszkeséget. Nagyon fontos, hogy ebben a csatában megértsük és
elfogadjuk önmagunkat, és hogy készen álljunk arra, hogy feladjuk minden rossz
szokásunkat, amely gúzsba köti igaz Énünket.
A jóga olyan gyakorlatok és módszerek rendszere, amelyek elvezetnek a
megvilágosodáshoz, de csak akkor, ha bizalommal, fegyelemmel és szilárd elhatározással
gyakoroljuk őket. Ezek a technikák egy ősi tudás kincsestárának részei, amelyeket
spirituális tanítók hagyományoztak tanítványaikra az évezredek folyamán.
Több jógaút létezik, ezek azonban elválaszthatatlanok egymástól. Fejlődésünk minden szintjén a jóga egy bizonyos ágára van szükségünk, egyszersmind függ a tanítvány belső
hajlandóságaitól is. A karma jóga a másokért,-- minden lény javára -- végzett önzetlen munka. A bhakti jóga a szeretet és a nemes eszmények iránti odaadás megvalósításának útja. A gjána jóga a tudás elmélyítését, fejlesztését és a létezés törvényeinek megismerését jelenti. A rádzsa jóga olyan technikákból áll, amelyek fejlesztik testi képességeinket és hozzásegítenek az intellektusunkban és elménkben szunnyadó lehetőségek kibontakoztatásához.
A jóga - mint egyetemes spirituális út
Bár sokat beszélünk Istenről, azt valljuk, hogy a jóga út Istenhez, a jóga mégsem vallás, és
nem is vallási szekta. Isten egy egyetemes elv, kozmikus fény, örökké éber tudat, amely áthatja a lét minden formáját. Ez az Isten egy és mindenben jelenlévő. Sokféle névvel és alakkal ruházták fel: nevezhetjük Istennek, Allahnak, Isteni Atyának, Ishwarának, Szeretetnek, a Legfensőbb Önvalónak és így tovább. Istennek annyi arca van, ahány embert hordoz a föld. Mindenki kialakítja a maga képét és elképzelését Istenről saját spirituális fejlettségének megfelelően. Annak, aki mások előírásai alapján képzeli el Istent, pusztán kölcsönvett képe van róla, s nem saját élő képe.
A jóga és minden vallás lényege valójában egy és ugyanaz -- az ember spirituális fejlődése
--, és a végső cél az Önmegvalósítás és az Isten-megvalósítás. A vallásokban sajnos az idő
múltával a cél valahogy elhomályosult és szinte feledésbe merült: az egyszerűséget és a
közvetlenséget felváltotta a rejtelmesség és a megközelíthetetlenség. Isten valami távoli
és dogmarendszerek keretei közé szorított lénnyé változott. Mindig léteznek azonban olyan
személyek, akik megvalósították Istent és közvetítik a jóga bölcsességét azoknak, akik még
csak keresik. Ilyen emberek, igazi spirituális mesterek ma is léteznek. De nagyon meg
kell fontolnunk, kinek adjuk bizalmunkat, mert vannak, akik külsőségekben utánozzák a
spirituális mestereket, de nem rendelkeznek a legfelsőbb tudással. Nem a külsejéről
ismerjük fel az igazi spirituális mestert, hanem a szívünkre kell hallgatnunk.
A jóga azt tanítja, hogy mindenki elérheti és megvalósíthatja Istent. Természetesen nincsen egyetemes recept, mindenkinek meg kell találnia a maga útját. A jóga segíthet és
megmutathatja az utat. Sok ezer év tapasztalatát, és a legmagasabb célt elért szent emberek
és bölcsek élő példái állnak a keresők előtt. Nem számít, milyen valláshoz tartozunk, vagy nem tartozunk egyikhez sem, hiszen a jóga támogat mindenfajta pozitív gondolkodásban és pozitív életvitelben, egyesíti magában minden világvallás pozitív elveit: az erőszakmentességet, a megértést, mások segítését, a megbocsátást és szeretetet.
A jóga tehát egyetemes spirituális út, amely saját tapasztalataira, nem pedig mások élményeire és előírásaira épül, hisz' ezek jelentése idővel elvész vagy megváltozik.
Sri Deep Narayan Mahaprabhuji mondja:
"Testvéreim, tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ellentétben álltok pusztán azért, hogy különböző valláshoz tartoztok. Éljetek inkább testvérekként egymás mellett, hiszen mind egy Isteni Atya gyermekei vagyunk. Isten mindnyájunkban jelen van. Mit sem számít, muszlim, keresztény, buddhista vagy jain vagy. Ha valóban követitek vallásotokat, mind megvalósítjátok Istent. "

a gyertyáról még...





Még mindig a gyertyáról..


A testgyertyáról..



A testgyertya használata:

Előkészületei és folyamatai megegyeznek a fülgyertyázás előkészületével folyamataival

A gyertya szélesebbik végét meggyújtjuk, majd a kezelendő testpontra helyezzük állítva, duplán aláhajtott gézlappal. Erre azért van szükség, hogy az égés során esetlegesen kiszóródott üledéket felfogja, s az ne a bőrrel érintkezzen.
Készítsünk magunk mellé egy tálka vizet, amibe eloltjuka gyertyát ha már leégett a kétharmad része.

A testgyertya a fülgyertya hatásmechanizmusán alapuló természetgyógyászati eszköz. Ez a
hatásmechanizmus a következő jótékony részfolyamatok együtteséből áll össze egységes egésszé:
• hőhatás,
• hatóanyagokat tartalmazó füstgázok, gőzök keletkezése,
• enyhe vákuum képzése,
• bioenergetikai hatás.

Testgyertyával az adott egészségügyi zavarhoz kapcsolódó meridián pontokon, köldökbe helyezve, vagy kezelendő testrész feletti börfelületen, vagy  csakrapontokon gyertyázhatunk.
A bőrfelületre helyezve hő és enyhe vákuumhatással, füstgázaival, gőzeivel stimulálja az adott ponton található idegvégződéseket. A testgyertyával is ingerelhetők az akupunktúrás pontok, természetesen azok, amelyek ezen eszközzel hozzáférhetők. Ugyanakkor bioenergetikai hatásával segít helyreállítani az emberi szervezet
összetett energetikai rendszerében betegség, rendellenesség, külső hatások miatt keletkezett
működési rendelleneségit.



A testgyertya használata ajánlott:

• testi fájdalmak csillapítása,
• anyagcsere rendellenességek,
• energiablokkok oldása,
• fejfájás, migrénes panaszok,
• feszült állapot, stressz, idegesség,
• mozgásszervi panaszok
• méregtelenítés segítése.

Nem szabad gyertyázni seb fölött (viszont mellette igen, mert ez segíti a sebgyógyulást)

Hová tegyük a gyertyát konkrét esetekben?

Idegi problémák:  köldökbe helyezett test gyertyával
Lelki kezelések:  6.-7. nyaki, 8.-9. háti csigolyán és a 4.-5. ágyéki csigolyák között kell elégetni a testgyertyát.
Kar, térd:  adott helyre helyezzük a gyertyát, ahol a fájdalom van.
Vesemedence-gyulladás, derékfájás:  4.-5. ágyéki csigolya között égessük el a gyertyát, vagy a köldök alatt 10 cm-rel, a 2. energiaközponton (csakrán).
Petefészek-, prosztatabetegségek: a köldök alatt 10 cm-re, a 2. energiaközponton, vagy hátul a derék magasságában.

fejfájás, migrén esetén: halánték, homlok
Homloküreg, arcüreggyulladás esetén: a homlokon ill. az arcon ahol a fájdalmat érezzük
Torokgyulladás esetén: az ádámcsutka alatti mélyedésbe helyezzük a gyertyát
Köhögés esetén: az ádámcsutka alatti mélyedésbe ill. 2-3 cm-rel lejjebb
Fogfájás esetén: az arcon ahol a fájdalmat érezzük
Emésztési problémák, idegrendszeri problémák, ill. immunrendszer erősítése estén a köldökben gyertyázunk.
Gyomorfájás esetén; köldök fölött 1-2 cm
Hasmenés esetén; 1-2 cm-re a köldöktől jobb ill. bal oldalt
Székrekedés esetén; köldök alatt 1-2 cm
Végtag fájdalom esetén oda helyezzük a gyertyát ahol a fájdalmat érezzük.

Emésztésjavítás (Fogyókúra)

A hátunkra fekszünk , kristályolajjal bemasszírozzuk a hasizmokat az óramutató járásával egyező irányban, majd egy gézlapot teszünk a köldökre és beleállítjuk a meggyújtott testgyertyát. A gondolatainkat is igyekezzünk a hasra irányítani, és próbáljunk meg harmóniát teremteni a test és a lélek között.
Aki fogyni szeretne, az alábbi lelki meditációt végezze gyertyázás alatt: Minden elfogyasztott táplálékból annyi szívódjon fel, amennyire a szervezetemnek szüksége van, a többi hagyja el salakanyag formájában a testemet.

Mikor alkalmazzunk csigolyagyertyázást?

Idegbecsípődés esetén, derékfájás, izomláz, izomgyulladás, ízületi, reumatikus betegségek megelőzésére. Mindig két csigolya közé rakjuk a gyertyát.Természetesen ebben az esetben hason kell feküdni.


S mint ahogy az energetikai kezeléseknél is igaz, gyertyázás mellett is fokozni kell a folyadékbevitelt, hogy a kimozdított salakanyagok a vizelettel is távozhassanak.

Természetes szépségápolási tippek




TERMÉSZETES SZÉPSÉGÁPOLÁSI TIPPEK


HÁZI SMINKLEMOSÓ

1 EVŐKANÁL SÁRGABARACKMAG-OLAJ (GYÓGYNÖVÉNYBOLTBAN KAPHATÓ),
1 EVŐKANÁL VÍZ,
VATTALAPOK.
ÁZTASSÁTOK A VATTALAPKÁKAT AZ OLAJ ÉS VÍZ KEVERÉKÉBE, LEZÁRT DOBOZBAN TARTSÁTOK.


VITAMINBAN GAZDAG ARCKRÉM

6 ÉS ½ EVŐKANÁL HIDRATÁLÓKRÉM (JOBB MINŐSÉGŰ, GYÓGYNÖVÉNYBŐL),
6 AMPULLA A-VITAMIN –OLAJ (SZINTETIKUS, NEM SZÍNEZETT),
6 AMPULLA E-VITAMIN-OLAJ (GYÓGYNÖVÉNY V. PATIKA),
ÖNTSÉTEK AZ AMPULLÁKAT A KRÉMBE, KEVERJÉTEK EL, ÉS KÉSZ.


ARCÁPOLÓK

  1. ZÖLD SZŐLŐT ÖSSZETÖRNI, ELKEVERNI MÉZZEL (SZÁRAZ BŐRRE), VAGY TOJÁSHABBAL (OLAJOS, ZSÍROS BŐRRE), ÉS KENJÉTEK AZ ARCOTOKRA. 30 PERCIG KELL RAJTA HAGYNI, MAJD LEMOSHATÓ.
  2. MOSSATOK MEG ÉS APRÍTSATOK FEL 1 NAGY CSOKOR PETREZSELYMET. KEVÉS FORRÓ VÍZZEL PÜRÉSÍTSÉTEK BOTMIXERREL, V. TURMIXGÉPPEL. KEVERJETEK HOZZÁ UGYANANNYI NATÚR JOGHURTOT. DOLGOZZÁTOK A MASSZÁT A BŐRBE, ÉS 20 PERCIG HAGYJÁTOK RAJTA.
  3. ÖSSZETÖRT BANÁNT NATÚR JOGHURTTAL, ÉS 1 EVŐKANÁL OLIVAOLAJJAL, V. BARACKMAG-OLAJJAL  KEVERJETEK EL, ÉS EZT VIGYÉTEK FEL AZ ARCRA, ÉS A NYAKRA, DEKOLTÁZSRA. 20 PERC UTÁN LEMOSHATÓ.
  4. ½ AVOKÁDÓT ÖSSZETÖRNI, 2 EVŐKANÁL MANDULAOLAJBAN, ADJATOK HOZZÁ 1 E-VITAMIN AMPULLÁT. VIGYÉTEK FEL AZ ARCOTOKRA, 20 PERC UTÁN LEMOSHATÓ.
  5. VÉKONY RÉTEGBEN MÉZET KENJETEK AZ EGÉSZ ARCOTOKRA, DEKOLTÁZSRA IS. A MÉZNEK VAN EGY BAKTÉRIUMÖLŐ ALKOTÓELEME, AZ INHIBANE, AMELY ELŐSEGÍTI A SEBGYÓGYULÁSOKAT, A MÉZ TÁPLÁLJA A BŐRT.







HAJÁPOLÓ RECEPTEK:
  1. ÖSSZETÖRT AVOKÁDÓT KEVERJETEK EL CITROMLÉVEL. EZ A PAKOLÁS HATÁSOS SÉRÜLT SZERKEZETŰ HAJ ÁPOLÁSÁRA (AZ AVOKÁDÓ A, B, C-VITAMIN ÉS LINOLÉNSAV TARTALMA MIATT SEGÍT MEGŐRIZNI A BŐR ÉS HAJ NEDVESSÉGTARTALMÁT).  VIGYÉTEK FEL HAJMOSÁS ELŐTT, FEDJÉTEK BE MŰANYAG ZACSKÓVAL, ÉS HAGYJÁTOK 30-60 PERCIG RAJTA. UTÁNA HAJMOSÁS A SZOKÁSOS MÓDON.
  2. ÖSSZETÖRT BANÁNT KEVERJETEK EL SZŐLŐMAGOLAJJAL: EZ A PAKOLÁS MEGNYUGTATJA ÉS KÖNNYEN FÉSÜLHETŐVÉ TESZI A SZÁRAZ VAGY GÖNDÖR HAJAT. HAJMOSÁS ELŐTT FELVINNI, ZACSKÓVAL LEFEDNI, 30-60 PERCIG HAGYNI, HAJMOSÁS.


GYÓGYNÖVÉNY-PARFÜM
1 EVŐKANÁL FRISS BORSMENTALEVÉL, ½ FRISS ZSÁLYALEVÉL, 1 EVŐKANÁL FRISS ROZMARINGLEVÉL,  50 ML VODKA, 1 NARANCS, 1 CITROM, 100 ML RÓZSAVÍZ.
DURVÁN APRITSUK FEL A MENTÁT, ZSÁLYÁT, ÉS A ROZMARINGLEVELET, MAJD TEGYÜK ŐKET EGY TÁLBA. MELEGÍTSÜK FÖL A VODKÁT ÉS ÖNTSÜK A GYÓGYNÖVÉNYEKRE. MOSSUK MEG A NARANCSOT ÉS A CITROMOT, MAJD RESZELJÜK LE A HÉJUKAT ÉS AZT IS TEGYÜK A KEVERÉKHEZ. VÉGÜL A RÓZSAVIZET IS MELEGÍTSÜK FEL EGY FAZÉKBAN ÉS ÖNTSÜK A TÁLBA. KÖZBEN JÓL KEVERJÜK EL A PARFÜMÖT. FEDJÜK LE A KEVERÉKET, TEGYÜK A HŰTŐBE EGY HÉTRE, DE NAPONTA KEVERJÜK FEL! A HÉT LETELTE UTÁN SZŰRJÜK LE ÉS TÖLTSÜK EGY KÖLNISÜVEGBE, VAGY EGY KISEBB PALACKBA.

SZÉP ÁLMOT ÍGÉRŐ TESTÁPOLÓ OLAJ
50 ML MANDULA- VAGY SÁRGABARACKMAG- OLAJ ÉS 10 CSEPP LEVENDULAOLAJ. KEVERJÜK ÖSSZE, ÉS EZT KENJÜK A BŐRRE. ISTENI!

:-))




Az ember alapvetően kétféle módon élhet.
Egész életében sodródik, csak utólag
reagál dolgokra - vagy a saját kezébe veszi
az irányítást, és ő maga teremti az életének
minden pillanatát.


"Segíts magadon az Isten is megsegít"



 komoly népi bölcsesség, komolyan kell venni.
AZ VAGY, AMIT EGÉSZ NAP GONDOLSZ MAGADRÓL !!
A leghatékonyabb segédeszköz az egészségre programozás a tudat csendes állapotában. Az öngyógyító képesség harmóniájának helyreállítására kapsz itt megoldást. Ez az 1. rész:

A videó az oldalon www.egeszsegsuli.hu

Minden a fejedben dől el, mozogj is hozzá!
Azért ne ámítsd magad - "keményen kell dolgozni" az egészségért,
mely a TV előtt  nem fog menni! (a kivétel erősíti ezt is)
Az aktív öngyógyítási képesség, agyi alkalmasságának megismerésére (melyik félteke aktív) és fejlesztésére ma már léteznek eszközök és módszerek.
Az ÖNGYÓGYÍTÁS egyszerűen, több ezer éve jól megvan az orvosi gyógyítás mellett. Ez a tevékenység és a tudás megszerzése a  modern ember számára nélkülözhetetlen. Az apró egészségpraktikák sokszor generációkon keresztül vándorolnak a családokban. A lényege: felismerni, megismerni, megkérdezni, megtapasztalni,  megcselekedni, az egyszerű természetes módszereket és alapanyagokat. Józan ésszel javítani, kiiktatni a mindennapi életünk során keletkezett egészségünket befolyásoló problémákat.
Önbefolyásolás
Az öngyógyítás egyszerű és hatásos módja az önbefolyásolás, idegen szóval autoszuggesztió, hiszen a tudat (alatti) és a hit mindent befolyásol. Akár testi és lelki fájdalmak enyhítésére is alkalmazható. Jelentős a szerepe a (bármilyen) célok  eléréséhez vezető úton. Az önbefolyásolás gondolati szinten, de hangosan kimondott szavakkal történhet. A TITOK.. című oldalunk és az ott ismertetett film részletesen foglalkozik a témával. Életed a tudatalattid csodálatos hatalmának megismerésével meg tudod változtatni, Dr. Joseph Murphy világhírű könyve erről szól. Itt most a test energiáinak aktivizálása szempontjából járjuk körül az önbefolyásolást. A gyógyító erő a tudat mélyebb rétegeiben is rejtőzik.
A legjobb aktív öngyógyítási technikák az energiarendszerünk aktivizálására épülnek, és erős kölcsönhatásban vannak a szeretet erejével ezért ezeket egy külön lapon a SZERETET Energiája oldalon tárgyaljuk.
Bölcsességgel segíts magadon...
Ha nagyon leegyszerűsíteném, azt mondhatnám, a gyógyítás kezdetben felhasználta úgy a gyakorlati, mint a tudatunkon át ható eszközöket. Igazolásul hivatkozhatnék Hippokratészre , aki mindkettőt egységként kezelte a gyógyítása folyamán.
Később - és napjainkban is - a nyugati orvoslás fő irányvonala a gyógyszerekkel történő gyógyítás lett. A bizonyítható eljárásokba vetett hit fokozatosan eltüntette az alternatív - nem  laboratóriumokban  kitalált - gyógymódokat. Ennek az a lényege hogy nem az eredmény számít hanem, hogy tudjuk e hogyan működik.  Van e reprodukálható egyenletrendszer stb. Amiről nem tudjuk az nincs. Eközben távol keleti kultúrákban továbbra is erőteljesen érvényesült a tudatra, a lélekre és a szellemre ható gyógyítás.(Balogh Béla)
Napjainkra egyre több orvos kénytelen rádöbbenni arra a tényre, hogy csak abban az esetben képes páciensein hatásosan és tartósan segíteni, ha valamilyen módszerrel a beteg ember szervezetének öngyógyító mechanizmusait is képes serkenteni. Ez az öngyógyító mechanizmus alapfokon (tehát a laikus felfogás szerint még egészséges állapotban) egy periodikus napi szervezeti önkontroll révén a betegségek megelőzésében, a keletkező kisebb hibák folyamatos kijavításában nyilvánul meg.
A betegség kialakulását valamint a gyógyítás alapját is minden esetben a szervezet energia-rendszerében bekövetkező változások képezik. Vajon a tökéletes energetikai állapotban a szervezetünk központja - az agyunk - képes ennek a feladatnak teljes egészében megfelelni,  képes az egészségünket is maradéktalanul megőrizni? (erről szól a fenti sorozat)
A születésünk első pillanatától, ugyan változó mértékben (a környezeti hatásoktól függően), de már megkezdődik a szervezet energia-csökkenése. Ezt a folyamatot az első 6-8 életévben a szervezet még képes nagyrészt kompenzálni, de a csökkenés így is folyamatos, és a szervezet energiaszintje a 20-as életévekben már megfigyelhetően, a 40-es években pedig jelentősen, akár a kezdeti érték 80 %-ára is visszaesve csökkenhet. Az ma már nyilvánvaló hogy a mozgásszegény életmód és a természetidegen táplálkozás és a romboló környezeti hatások alapvetően befolyásolják az energia háztartásunkat, gyengítik a védekező rendszerünket.
Az energiapotenciál csökkenésének egyenes következménye a biológiai egyensúly eltolódása, mely kezdetben még csak a fizikai teljesítőképesség csökkenésében nyilvánul meg. Ezt követően az energiadeficit a szellemi tényezők zavarát (kezdetben emlékezetzavarok, bizonytalanság, túlreagálás) váltja ki, később pedig már határozottan megfigyelhetjük az egészség változó mértékű hanyatlását is.
Bizonyos, az un. funkcionális orvoslás körébe tartozó vizsgáló módszerekkel, már ebben a tünetmentes (un. preklinikai) stádiumban is biztonsággal kimutathatóak, megfigyelhetőek akár a kezdődő betegség jelei is. Ezek az un. biofizikai elváltozások mára már bizonyítottan és az un. morfológiai (tehát a döntően alaki elváltozásokat kereső) orvoslás képviselői által is nagyrészt elismerten minden esetben megelőzik a szervezet kémiai tehát laborvizsgálatok útján is érzékelhető elváltozásait.
A lényeg az hogy figyelnünk kell az apró jelekre, és biztosítani kell az agy számára a folyamatos felügyelethez, és beavatkozáshoz az üzenet vételéhez szükséges optimális feltételeket. Az egészség tehát feltételez egy nagyjából tökéletes energiaállapotot, melyben az elvesztett energiák képesek folyamatosan és megfelelően újratermelődni, az agy pedig képes a napi rendszeres ellenőrző és hibajavító programjában koordinációt végrehajtani.
Természetes életszükségleteink és a környezetünket napjainkban meghatározó rendező elvek sajnos már messze nem harmonizálnak egymással. Ennek következtében is, bár erősen változó mértékben, de szinte mindenkiről elmondható, hogy testünk energiadeficitben van, ezért a mai életfeltételek mellett igenis szükséges egy tudatos, a jó rezgésekre ráhangolódó egészségrendező életmód bevezetése (az un. Wellness) is.
A modern ember életszemléletéhez és a modern orvosi gondolkodáshoz egyaránt hozzá kell, hogy tartozzék az egészségről való gondolkodás tudatos és folyamatos kontrollja, azaz kép arról milyen a megelőzés iránya és tartalma, de ugyanakkor elengedhetetlen volna - arra hajlamosító (genetikai) tényezőkkel rendelkező embereknél különösen - a betegségeknek szubklinikus, tehát még a klinikailag tünetmentes állapotban való felismerése, és gondolkodási irányváltás képességének kifejlesztése.
A mai feltételek mellett, a szervezet ellenálló erejének optimális megtartásához már nem elegendő csak a tudatosan irányított egészséges életmód. A széleskörű egészségvédelem céljából és a hatékony betegségmegelőzés érdekében a támogató segédeszközök használata (pl. magnetoterápia, polarizált fény, lúgosított tisztított ivóvíz). A táplálékkiegészítők fogyasztása (antioxidánsok) is elkerülhetetlen sejtszintű energiatermelés katalizálásához, az oxidatív stressz kivédéséhez. A tudati technológia megismerése és elsajátítása a legfontosabb. Persze legalább ilyen fontosak a szokásokon alapuló, a testet karbantartó életmód-keretrendszerek,  például  a rendszeres tisztítókúra alkalmazása és a mozgás is.
Karbantartó lehetőségek a gyógyteakeverékekkel (rezgésinformációk)
Gyógyteakeverékeket (Wkipédia) magunk is összeállíthatunk: szerezzük be a kívánt keverékhez szükséges gyógynövényeket, és egy csavaros tetejű üvegbe egy mércével, mondjuk egy evőkanál segítségével adagoljuk az arányoknak megfelelő összetételben a füveket. Vagyis ahol 2 rész van írva, ott két kanál növényt, illetve nagyobb mennyiség keverésénél értelemszerűen a dupláját, tripláját vesszük az adagoknak. Az üveget a végén összerázzuk, "sékeljük", és felcímkézzük, dátumot, összetevőket is feljegyezve. Ahol nincs a mennyiség megjelölve, ott a felsorolt gyógynövényeket 1:1 arányban alkalmazzuk.
A gyógyteák fogyasztásáról
A kívánt hatástól függően naponta egyszer (hashajtók, elalvást segítő teák), illetve többször (hársfavirág, kamilla, csalán) fogyaszthatunk gyógyteákat. Kedvező hatást már 2-3 nap alatt is elérhetünk, attól függően, mi volt a probléma. Más teákat (pl. méregtelenítő teakeverékeket) 3-4 hétig szükséges fogyasztani ahhoz, hogy hatásukat kifejtsék. A gyógyteák fogyasztását a teljes tünetmentességig, sőt utána még 1 hétig kúraszerűen ajánlatos folytatni. A kúraszerűen folytatott alkalmazással ugyanis biztosabb gyógyulás érhető el, és ezzel megelőzhető a betegség kiújulása is. Semmi esetre se váltsunk át 1-2 naponta más-más teára, mert az határozottan káros a szervezetre!
A gyógynövények fogyasztása során fontos a ciklikusság (szabályos időközönkénti ismétlődés) elve, mert az emberi szervezet is ciklusosan működik. Ez azt jelenti, hogy szabályos időközönként szüneteltetni kell a kúrát. A tea fogyasztása csak akkor lesz eredményes, ha azt következetesen és kitartóan végzik megfelelő adagolás és táplálkozás mellett.
Egyéb öngyógyítási egészségjavító technológiák
Ez  a fejezetünk több külön oldalt igényel. Ide tartoznak például a különféle mágneses eszközök alkalmazásával kialakított vitalizáló, egészségvédő, gyógyhatású alkalmazások. Persze itt is fontos tisztázni a mágnesség hatását az emberi szervezetre külön oldalon. Az egyéb technológiákra lentebb röviden utalunk illetve az egészségtechnológiák oldalunkon bemutatunk néhány videót ezzel kapcsolatban. Ezt a területet is folyamatosan fejlesztjük.
Szervezetünket időnként tisztítani kell
Olyan világot élünk, melyben nap mint nap egészségkárosító, toxikus anyagokkal találkozunk. A dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás mellett sajnos, ma már az iparilag előállított élelmiszerek, gyógyszerek, kozmetikumok, tisztálkodó- és tisztítószerek is újabb mérgeket juttatnak szervezetünkbe. Sőt az ivóvizünk és a levegőnk is szennyezett és jódhiányos.
A méreganyagokkal telítődött máj egy idő után már nem tudja tisztító funkcióját maradéktalanul ellátni, és egyre több salakanyag, méreg jut a vérrel és a nyirokrendszer működésével a szövetekbe. A méregtelenítést az elektroszmog (számítógép, TV, stb.) is nehezíti. Ennek egyenes következménye az immunrendszer gyengülése, ami csak tovább erősíti a folyamatot, szaporodnak a panaszok, betegségek jelentkeznek (többek között allergiák, bőrbetegségek, gombafertőzések /candida/ szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, daganatos betegségek stb.).
A túlzott súlygyarapodás is összefüggésbe hozható a mérgek lerakódásával. Mivel a szervezet a ma már általánosnak mondható jódhiány miatt sem tud megfelelően méregteleníteni, ezért zsírlerakódással próbálja megkötni a mérgeket.
Kutatók szoros összefüggést találtak például a rostszegény táplálkozás, a székrekedés és a vastagbélrák között is. A bélfalakon lerakódott, sokszor évtizedes salakanyag kiváló táptalajt nyújt az ártalmas baktériumoknak, melyek kikerülhetnek a szervezetbe.  Tisztítókúráról még többet itt.
A többi teendőt (most még) nem részletezzük a honlapon találhatónál jobban, a természetgyógyász szakirodalom azonban bőven ad útmutatót arra mit kell és mit érdemes tenni.
Tudatos irányítás
Ha mégis valami baj van, úgy érezzük valami nem stimmel (szerintem) ahogy az előzőekben is említettük a tudatunkkal tehetünk legtöbbet. Meg kell fejteni mi rágja a testünket. Legtöbbször valami lelki eredetű dolog van a háttérben. Meg kell vizsgálnunk adtunk e mostanában elég lehetőséget a szervezetünknek a regenerálódásra.
A problémákat sokszor időszakokhoz is lehet kötni (tavaszi vitaminhiány, téli depresszió), ezek általában valamilyen hiány állapot következményei. Többnyire a mozgással (mozgáshiány) fénnyel (napfényhiány) táplálkozással, (gyümölcs és zöldséghiány), lazítással, pihenéssel (kikapcsolódáshiány), tehát a nem tudatosan irányított életmóddal (a tervezés és az irányítás hiányával) kapcsolatosak. Egyszerűnek tűnne azt javasolni, hogy be kellene tölteni ezeket a hiányállapotokat és kész.  Tudjuk, hogy ez nem így van, ezért azt tanácsoljuk, hogy aki elhatározta hogy változtat, kezdje az elején, (a TITOK megismerése és meditáció) és minden nap tegyen egy kis lépést.
A táplálékkiegészítők szerepéről, az oxidatív stresszről már az előző lapokon olvashattatok. Itt most a tudatos problémafeltárásról és a pozitív hozzáállásról írunk. Továbbra sem akarunk konkrét betegségek gyógyításával foglalkozni, az az orvosok dolga. Mivel mi magunk ismerjük legjobban az életünket és a testünk jelzéseit mi is megpróbálhatjuk feltárni az ok és okozati összefüggéseket.
A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. Ez a legalkalmasabb állapot az  önbefolyásolásra. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, úgyhogy pszichológiai szempontból az élményt akár megváltozott tudati állapotnak is lehetne nevezni.
Heti 3-4 alkalommal 30-40 perc intenzív mozgás (energiaképzés) nem csak az ideális testsúly elérésében segít, de több betegség kialakulását is megakadályozhatja. A mozgás lendületben tart, és egészséges!